Állatjóléti szakemberek az agrárkaron

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán szervezte meg állattartóknak szóló szakmai továbbképző rendezvényét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusára több mint háromszáz gazdálkodó érkezett. A mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló rendelet alapján 2013-tól az állattartóknak állatjóléti felelőst kell kijelölniük az állattartó telepeken. A debreceni agrárkaron megrendezett szakmai képzésre egyebek mellett Algyőről, Bükkszentkeresztről, Encsről, Gyuláról, Monokról, Mosonmagyaróvárról, Nyírcsaholyból, Orosházáról, Ömbölyről és Szolnokról is érkeztek a gazdálkodók.

A képzésen résztvevőket Stündl László, a Debreceni Egyetem (DE) Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja köszöntötte. Megnyitó beszédében a képzés fontosságát és szükségességét hangsúlyozta.

Németh Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állattenyésztési szakértője előadásában az elérhető támogatási konstrukciókat foglalta össze.

A szakmai továbbképző rendezvényen a leendő állatjóléti felelősök az állattartás és az állatvédelemhez kapcsolódó jogi ismeretekkel és jogi háttérrel, valamint az egyes állatfajokra előírt tartási követelményekkel ismerkedtek meg, továbbá gyakorlati és speciális szakmai ismeretekkel gazdagodtak.  

A program keretében Klein Renáta, a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság tudományos segédmunkatársa bemutatta a Sm@RT projekt állattenyésztők és tartók számára is hasznos megoldásait. Beszélt a virtuális kerítések és a drónok felhasználási lehetőségeiről az állattenyésztésben.


Fotóalbum

Legutóbbi frissítés: 2024. 04. 24. 12:08